2010. július 23., péntek

Ahogy kérted!

A Bibliában számos helyen olvasható, hogy minden amit ebben az életben elérünk az az Istentől kapott ajándék. Jézus többször elmondja, hogy kérnünk kell az Atyától az Ő nevében amit szeretnénk, és az megadatik nekünk. Ezekről számos bibliai idézetet lehetne most írni, most én mégsem ezt teszem. Egy olyan helyről szeretnék idézni, ami talán egy kicsit meglepő ezen a helyen, de nekem annyira összevág ezzel a témával, hogy mindenképpen meg szeretném osztani.
A Tankcsapda nevű punk-rock zenekar "Adjon az ég" című számában hangzik el a következő rövid, de mindent magába foglaló sor:
"Az életed úgy kapod ahogy kérted."
Ebben minden benne van. Odavág azoknak az embereknek akik azt gondolják hogy amit az életben elértek az kizárólag az ő erejük miatt történt, de azoknak is, akik azt mondják, hogy ők nem olyan életet élnek, amilyet megérdemelnének.
Ha valaki az életét igazán Isten kezébe helyezi, és amellett, hogy ő mindent megtesz ami a saját erejéből telik, kéri az Istent hogy irányítsa életét, az oda fog jutni, ahol lennie kell. Ha az ember azt hiszi, hogy Isten nélkül ő elég a célok eléréséhez, könyörtelenül bukásra van ítélve. Lehet hogy nem rögtön, de előbb-utóbb utol éri a végzet.
Ismerek egy idősebb embert, aki börtönben. Az illető hívő. Egyszer azt mondta, hogy a bűncselekményt, amivel megvádolták és ami miatt elítélték nem követte el, de tudja hogy Isten miért bünteti most ezzel. Valami más miatt, amivel korábban megsértette Őt.
Bízzuk az életünket Istenre, és kérjük őt Jézus nevében igaz hittel, és Ő megad mindent amire igazán szükségünk van.
Az életet úgy kapod ahogy kérted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése